Túlpart

A túlparton ismét; végre itthon vagyok

Nem feszélyez munka, ostoba rohanás
Csak mint kávé jó illata, áramolnak dalok
Holt költők szólalnak, "… ébredez’ a szakadás"

A muzsika öröme mozgatja e tért
S legyen ízes csángó, vagy moldvai ének
Síró hegedűn húzzák el az ökrös szekért
Pincehelyre járó víg kedvű zenészek

Komolytalanságba fáradt, jobbat keres
Magyar nótára hangol az ernyedt fülelés
Szép a csűrdöngölős, a Széki cserepes
Mire boka mozdul, és ajak fütyörész

Két óra játékra jó bor a fedezet
Elillan, zárórára már dzsesszes a sika
Ki nem néznéd, ők mégsem gyerekek
Minőséget pénzért se csapnák zaciba

Földünkből nőtt ki e dallamkincs gyökere
Országot érő a hagyomány-követés
Énekelve "ütős" költőink írt szövege
Megannyi simogató kemény-ölelés

Inni folyójából, és újra hallani
Vágyam a forráshoz vissza-visszahajt
Továbbadva vinni, s őrizni mindent, ami
Érdemes a szóra, épít, él, véd, s takar



Hozzátartozik ehhez a vershez egy kis történet.
Tavaly ismerkedtem meg és kerültem munkatársi kapcsolatba A Túlpart együttes gitáros/hegedűs frontemberével, R. Tamással. Nemsokára napvilágra került zenei "rovott" múltja. Az együttes népzenei jellegű muzsikára ültet ismert költőktől származó verseket, és azokat alkalmanként egy pinceklubban
figyelmes közönség előtt előadja. Egy ilyen alkalom közben született versem gondolata. 
Ajánlom tehát neki és az együttes tagjainak.