a sor befejezetlen marad.
Jég alatt elúsznak lassan
a tátogó, óriás halak.
Lappangva siklanak vízben,
mely éltető őselem,
vadon, mégis oly szelíden,
nem tudva, mi a félelem.
Folyók úrnője kérlek,
én vízöntő vagyok,
bízva, hogy célom megérted,
létalapjaim a sodró habok.
Legyél velem, amikor
hozzád megtérek:
a lélek végsőt sikolt,
s halálba fordul át az élet.
Legyél velem, hogyha
a folyó végül elsodor,
tekints a botor sorokra,
mikor minden összeomol.
De addig jegyezzük,
mit a szív diktálva jelez,
majd megfejtjük együtt,
írni kell, így megy ez!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése