Visszatérő álmok

Hát vége…a csodákra tegnap-szemfedő borul,
Éj-mély-sötétkék fényeken új hajnal keres világot
Kiszakad sóhajom, énekem elfúttad idő,
S ha eljőnek a soha-mindig visszatérő álmok

Borostás reggelek ezen túl nem néznek
Dúlt, dagadt, duzzadt, vörös farkasszemet
Vérre szisszenő pengék ezüsttükrén át,
Nem dúdol szappanillatú várakozás, ha megyek,

Lépek, futok, s rohanva szárny emel magasba,
Beszívom a Város belém tülekedő gépzaját,
Majd üvegcsendek homloka mögé rejtőzködöm,
Nem tanulva sosem, hogy ki ellenség, s barát,

Hogy mért’ folyik szakadatlan e halálos játék,
E sima szavakba csomagolt ősi aktus-lüktetés.
Tizenöt percnyi parádét bontogatva kéjjel,
Mely szorongó magányt sápadt szemünkbe vés,

És unott mosolyokba búj’ a sikoltó némaság.
Arcig feszülő nyugalmak közt játszik a türelem.
De nézd: félénk hidak is épülnek lázas titokban,
Halló-járatok, rést keresve-ütve süket füleken,

S így újrakezdi, a csodákra holnap varázs nyílik,
Éj-mély-sötétkék fényeken új hajnal talál világot
Kiszakad sóhajom, énekem megzendíted idő,
S eljőnek a soha-mindig visszatérő álmok…

2005-06-16