Tajtékzón amikor bús gátjának ront
Hullám’ i nyergén a távolt futva falja
Gyökeréig bizserg, s rábólint falomb
Szélesen sodorja, nincs, mi ellenálljon
A felmart ugar szikje sír és fuldokol
Ásólapát hagyva pusztul régi homok-várrom
Nem tér vissza hozzá büszke gyermek mosoly
Tudom, csöndes most, de ne hidd, hogy elfogyott
Visszatér a felnőtt, hisz a vára várja
Megáll vándorként a túlparton majd legott
S emlék’ire borul megkönnyezve árnya
Hullám’ i nyergén a távolt futva falja
Gyökeréig bizserg, s rábólint falomb
Szélesen sodorja, nincs, mi ellenálljon
A felmart ugar szikje sír és fuldokol
Ásólapát hagyva pusztul régi homok-várrom
Nem tér vissza hozzá büszke gyermek mosoly
Tudom, csöndes most, de ne hidd, hogy elfogyott
Visszatér a felnőtt, hisz a vára várja
Megáll vándorként a túlparton majd legott
S emlék’ire borul megkönnyezve árnya
a verset egy magába fordult gyermeki lélek csöndes sóhaja ihlette
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése