Hazajöttem

Hazajöttem, futni nem akarok tovább.
Megkóborolt évszázadok vannak
Összegyűrt, elrothadt szókkal zsebemben,
Vért köpve görnyedek ellen a tavasznak.

Hazajöttem, aludni. Elszakadt a film,
Sarokba vetve szunnyad az élet vágta seb,
Szívemen csönd, "máma már nem hasad tovább"
A jó cukor, s a villamos közt szendereg.

Hazajöttem, tudni, itthon vagyok, elég
Lepelt borít rám a vigyázó éjjel
S inaimban csitul, szűnik a rugdalás,
Belül nem béke, csak fáradság árad széjjel.

Hazajöttem, csukni, csak becsukni szemem,
Elringatózni vágyom egy időtlen tengeren,
Csodákkal színes rajzolt képregényben
S csak hallgatni, lebegni a vízben csendesen…

Picurka-versek VIII. - Szöszkének

Már messziről kondulnak a harangok érted

Magas füvet hajlít suhogtatva a határ
Márciusi hantok felett vidámabban ébred
Kósza gondolat, egy emlék mégis rád talál

Rég volt, mikor elmentél új hazát keresni
Föld-ország helyett meghívott kacsintva a Menny
Feledtetve meleg méhet, halált megszeretni
S itt hagytál minket hátra nélküled idelenn

Évek jönnek; múltak, örök gyermekünk leszel
Ahogy a padba ülve új leckét tanulnak
Látlak az udvaron velük; egy fáról szedrezel
A lurkók vezérnek választanak maguknak

Okos szemedben hamarosan féltés keres hely’ t
A jó szülő magja bont csírát a végeken
És mindent megértesz, mert elméd bölcs, nem felejt
És így lett volna igaz, nem, nemcsak képzelem…

…

A felnőtt-iskolában most minket vár szemeszter
Egy újabb, s ki tudja, tán csak éppen átmegyünk
Remény éltet, hogy a sors nem bajjal keresztel
Kívánhatom-e, ha te nem, hát Isten legyen velünk?

Most és mindörökké

Látod, most te állsz fölöttem valami részvéttel

Türelmetlen vagy, de nyugtalan, s feszélyezett
Haszontalan, jelképes szavak a szádban, s virágcsokor
Elhozott a kötelesség, eljöttél, magad sem tudod, miért

Időm kevés, mikor fuldokolni fogsz, megtudod,
Mire vittek-űztek megemésztő, féktelen vágyaid
Csak egy perccel tovább élni: kínban küszködöl
Feltépnéd értéktelenné lett drága ruháidat is

Ablak nyitásáért hörögsz, de már nincs erőd
Körül állnak, s maradék levegőd is elveszik
Zihálva keres segítséget majd a hunyó értelem
Groteszk, ősi hangod gurgulázik kétségbeesetten

Belőled táplálkozik immáron a görcsbe merevedő
Szederjes illatú koporsófedélre zuhogó tehetetlenség
A sírásba fáradt rokonság, a némán álló végtisztesség
S belőled hajt, árnyas emléklombot érlel az elmúlás

De most még itt állsz fölöttem, eszmélj fel, éledezz!
S rohanj rettenve, mint villámsújtott fa alól a megmenekült
Mert a pap más nevét kántálja, más üdvéért szól fohász
Most kezdődött életed, s a holnapok reád várnak!

2007-03-15

Most és mindörökké

Látod, most te állsz fölöttem valami részvéttel
Türelmetlen vagy, de nyugtalan, s feszélyezett
Haszontalan, jelképes szavak a szádban, s virágcsokor
Elhozott a kötelesség, eljöttél, magad sem tudod, miért

Időm kevés, mikor fuldokolni fogsz, megtudod,
Mire vittek-űztek megemésztő, féktelen vágyaid
Csak egy perccel tovább élni: kínban küszködöl
Feltépnéd értéktelenné lett drága ruháidat is

Ablak nyitásáért hörögsz, de már nincs erőd
Körül állnak, s maradék levegőd is elveszik
Zihálva keres segítséget majd a hunyó értelem
Groteszk, ősi hangod gurgulázik kétségbeesetten

Belőled táplálkozik immáron a görcsbe merevedő
Szederjes illatú koporsófedélre zuhogó tehetetlenség
A sírásba fáradt rokonság, a némán álló végtisztesség
S belőled hajt, árnyas emléklombot érlel az elmúlás

De most még itt állsz fölöttem, eszmélj fel, éledezz!
S rohanj rettenve, mint villámsújtott fa alól a megmenekült
Mert a pap más nevét kántálja, más üdvéért szól fohász
Most kezdődött életed, s a holnapok reád várnak!

2007-03-15

Hazavárlak

Még hűvös a reggel, felhúzva a paplan

Itt vagy velem ma is féltő gondolatban
Csak járom utam, míg ott vesztegelsz
Ágyra kényszerítve álom nélkül heversz

Tavaszt fon az est lágy fénykoszorúja
Nem érdekel, hogy tested szép vagy csúnya;
Miért lett az úgy úgy, mióta fojt bánat
S hogy csontjaid, mint kések szurkálnak
Mily nagyon hazavárlak!

Apáddá lehettem, engedte az ég
Jól szeretnem téged tanulnom épp elég
Mert elhagytam kis lelked nem öntözve
S a fölösleges miért oly sok volt közbe

Míg a cserfes csitri lányból érő kamasz
Magát büntető beteget faragott a gaz
Egymásra hányódó vadóc napok sodra
Ha tagadnám is, a hang belül ezt mondja
Mégis, mily nagyon hazavárlak!

Szeretlek, s reményem, hogy sírodhoz nem kell
Nem nekem kell csokrot vinnem egyszer
Rémisztő az odaát, gondolata hideg
Legyél inkább nekem messzi, lakatlan sziget

De legyél inkább - mint rég – fénylő csillag
Boldog álmom delén úszó kedves illat
Göndör fürtjeidről fessem meg a fákat
Kéz a kézben veled sétálgatni járjak
Eszter nagyon-nagyon hazavárlak!


2007-03-15

Gyermekkor álmai - ébredés előtt

Tollpihe csiklandoz, vagy mi, nem tudhatom

Valami mocorog, tündérkertembe lép
Anyu-meleg mosoly játszadoz arcomon
Függönyrojtba kapaszkodva mászik fel eképp

Ha oldalra billentve fejemet kinéznék
A "két kicsiny mandula mocsárszín ablakon"
Láthatnám a világ búzakék mezőit
S a kecskegidát, amint ugorja paplanom

Mert hímzett lábai folyton ugranának
Káposztalevelet falna öklelődzve
Csak nem fér át a vasalt, illatos gomblyukon
Különben is autó gurul őelőtte

Az autó száma titkos, kincset bír tudója
Rőt cérna varrta fel motorháztetőre
Örök fellegek közt, örök száguldásban
S érkezik a hajnal, nem jó; bár ne jőne

Ott van a játékos is, kezében az ütő
Ha akarom, a szén-koronggal betalál
A "legendás sztárcsapat irányító tagja"
Olyan ügyes, erős, mint az édesapám

Most robajjal leszáll a jól ismert űrhajó
Fedélzetén csücsül "JóReggelt Kapitány"
Tér-idő fázisból masíroz vidáman
Megpödri bajuszát, és fél hetet kiált

Álmommal elszalad a szafaládés kutya
Azonban súlyával a paplan még fogva tart
A cirógató érzés ráismer anyura
S hullámokba tűnik a csodás első part

Hétköznapi boldogság

 Hogyha hazaérve ajtót nyit szeretet

Kandallón fa roppan, s parázzsal csendben ég
Kancsómban jó bor van, s ettem kenyeret
Ha elmondhatom: ez jó, nékem épp elég

Ha otthonom zeg-zugos erdő-rengeteg
Gondjaim kinn maradtak elfeledve rég
S fotelek párnáin nyüzsög a sok gyerek
Ha elmondhatom: ez jó, nékem épp elég

Ha olyan azt est, hogy hull, leszáll a béke
Helyére gördül minden, mint álomkerék
Párommal őrködöm az éjt hajnalig féltve
Ha elmondhatom: ez jó, nékem épp elég

S mikor pille álom megszánva, betakar
Egymáshoz simulunk, ahogyan két veréb
Kezeiden érzem, még szorítana, akar
Ha elmondhatom: ez jó, nékem épp elég

2007-03-01