Mindenre kíváncsi kis csapatuk a lábaink alatt
- Apa, csak még egy mesét mondj el nekem!
Szólnék, hogy megálljon, de már el is szaladt
Folyton éhes, s ha nem, hát majd’ szomjan hal
- Nem vagyok már dedó! - arcát láz hevíti
Vihar készül, látom, rettenetes vihar
Csípőjén kis kezét dacosan feszíti
Csöpp kis szája görbül, csak úgy próbaképpen
De a szeme sarkából azért engem néz
Mi ez, ha nem színház, mondják kérem szépen?
Pontosan lemérve, mikor kenhető és kész
Mondhatok neki már, amit csak akarok
Tudja Ő is, hogyne tudná, kemény játszma
Mert a vajas kenyér bizony én vagyok
Megtanulta már a csibész, hogyan győzzön játszva
Hirtelen felbukkanó sűrű könnypatakok...
Oly keservesen sír, hogy elhiggyem: tényleg
S mikor kicsit megrémülve odahagyok
Csapot-papot, nos mást mutatnak a tények
Mint zápor szárad fel egy pillanat alatt
Megdöbbentő, nem is értem: már mosolyog
És belefeledkezve tovább szalad
Meg se nézve, amit vigaszképpen hozok
Velük én is gyermekké változom ilyenkor
Ki térdre rogyva ló is egyben alattuk
Csodás varázslat környékez este nyolckor
Holnap értük húzom az igát - én, az apjuk
