Csillagom

Év vége van; egymásra szálló pelyhek,
Odakünn hangos az ünnepi zaj
Borúra isznak és könnyen felejt’nek
Reggelig tart a mámor: nincs semmi baj

A távoli csillagok szelíden néznek
Megfoghatatlan, messzi űrön át
Mint koldus tarisznyájában a pénzek.
Kincset érő derű: kipróbált, tűzön járt:

Olyan remény kell most, nagyon-nagyon
Mert meggyöngült az ész-érvek fala,
Mielőtt elborít, hogyha hagyom
S elindít messze a hídról ugrók dala,

Ölelj, vezess, csillag! Beszélj hozzám!
Szorítsd kezem: oly egyedül vagyok!
Erősen őrizz, lelakatold szám
Múljon az év, s tavasszal hálát adok,

Rügyet bontok forrás mentén Neked.
De ma még tehetetlen könnyek gyűlnek
Vedd le rólam, kérlek a terheket
Nem bánom majd, mikor semmibe tűnnek

Sápadt búcsút intve csillag-társaid
Itt hagysz engem akkor, s már nem félek
Felfedezem újra lelkem édes vágyait
S hogy a májusi éjek milyen szépek…