Eleink - Árnyak X.

November jő ismét, kertünk hátra marad,
jó rokon most otthon, tűznél múlat időt,
s dédünknek tanít ismerős-új szavat,
mesét mesél neki, álomba szédítőt.

S a csöppség kis fejében fordul tán gondolat:
dédapa a nagyszülőkkel vajon hol lehet,
mennyben reá várva, rózsákat oltogat,
vagy elfáradt már, s fejet párnába temet?

Fúj-e szél, mint náluk, az égi udvarán,
szakállán lógnak-e más huncut gyermekek,
s botja nem hiányzik, mi a sutban áll,
hová együtt bújva jól esett a meleg?

Boldog kincsem, játssz még, felhőtlen, gondtalan,
ha vihar is dúl felül, ott van a menedék,
rút vég ez bezárva, földdel elegy, alant,
vágyam visszatérni ábránd csak, nem elég!

Örök éjjel oltott bennem lélek-lámpát,
szemed szivárványát látnom már nem lehet,
kövesd hát apádat és szeresd anyácskát,
csak tudd, ősöd ki volt, és merre szendereg!

Várunk mindahányan, e vaduló gazosban,
(köztünk mennyi napot sem ért picúr gyerek!)
Távol óvó kéztől, bomlón, elhagyottan
dedem, hiányodtól mily nagyon szenvedek!

Versfolyam - 9 év - egy matróz emlékiratai

Fel, hajóra, fel!
Éledjen hát minden szívben élt,
s rút habba fúlt kalóz pillanat!
Folyamon túl az óceán hív,
s árbócra feszült orr-vitorla dagad.

Fel, hajóra, fel!
Hadd lássam Sir Drake elborult,
elemmel vívó, dicső ábrázatát,
háborgó hegy-vizek előtt
kardpengéjén a fény mint villámlik át!

Fel, hajóra, fel!
Lábalni kicsiny lett a tér körül,
már nem elég e keskeny meder,
végtelent járni roppant égbolt alatt:
bátort próbáló messzeség ez, mit merni kell!

Fel, hajóra, fel!
Csatornák menny és föld között
szilaj-áradón újra megnyíljanak,
éledjen hát minden szívben élt,
s rút habba fúlt kalóz pillanat!

2012-11-06

Versfolyam - új évadnyitó

Újranyitom tehát álmaim nagy könyvét,
hogy álmodásában ki-ki részt vegyen,
lejegyezve gátolt, s tisztán zengő zöngét,
láthatóvá téve, mit láthatatlan terem.

Tűz csiholóit hívom ismét énekelni,
mint ős-elődöm hívta bátorságra készen,
de én a feledett szóért harcra kelni,
nem pongyolán, ímmel-ámmal, hanem egészen!

Hisz Csak akkor születtek nagy dolgok,
ha bátrak voltak, akik mertek,
s ha százszor tudtak bátrak lenni,
százszor bátrak és viharvertek.

Bátorságos szavakból lesznek újabb szavak;
Költő mondá, igaz, s a folyam ekként kanyarog:
medret vág a tájba, melyen áthalad,
magot vet a biztos kéz el, s ki szólni akar, nem dadog.

Újranyitom tehát álmaim nagy könyvét,
hogy álmodásában ki-ki részt vegyen,
lejegyezve gátolt, s tisztán zengő zöngét,
láthatóvá téve, mit láthatatlan terem.

2012-11-05

idézett vsz. Ady Endre: A Túz csiholója c. verséből (1912)