Picurka 17 † (XXI. vers)

Fájdalmak jelölik a halál napját,
mint kivágott, még érő barackfát;
csak zúg a szó, zúg és csöndbe fúl!

Szavak, ti hitványok, nem kelletek,
nem vigasztaltok, ártó mételyek,
fullánkjaitokból méreg jő elő!

S mégis ajkam könyörögve hullat
elétek könny-szavakból múltat:
kegyelmet kérek e kis reménynek!

Kit csöppnyi emlék és szerelem éltet,
picurka leány vagy fiú, nem tudom.
Velünk jött, s egy nap elveszett az úton.

Megfordult e benn zabolátlan világ,
vad ritmusok táncát szegte csend,
féktelen dob helyén hárfa hangja leng.

Nagyra törő tervek? Halomba dőltek,
csillogó szemünket köd, hályog lepi,
csak emlékünk hullámzik, mint a tengeri.

2021. 08. 14.