Igen, vétettem, nem egyszer

Igen, vétettem, nem egyszer, sem kétszer,
Forgattam, eladtam, meg is tapostam,
Nem becsültem, mi fejedelmi ékszer,
S kezeimet, látod? hiába mostam,

Emelvén, az ima újra visszahull…
Nyugtalanul fekszem, űz, de nem a vágy,
Elejtve kínoz már, magába zár rabul:
Hallom visszakongva múltidéző szavát

Igen, csaltam, hazug lett, megemészt a nyelv
Fájdalmat adtam és sok-sok „miért?”-et
Kérdezted, s válaszként bolondul felelt;
Próbálom feledni: parazsával éget…

Mérget kevernek kapkodó kezeid:
Keserű lett nagyon ez a tea-főzet,
Szerelem volt? vagy csak vijjogva terít,
Lássa mindenki, a mocskos lepedőket…?

Igen, elmentem - talán jobb így - Tőled:
Átok gyanánt üldöz, meggyűlt a gyűlölet,
Kénesre festi a bárány-felhőket,
Leheleted vádol, meggyalázva követ.

Túlról intek remélve, a búcsú-szó
Nyugtot szül egy lerombolt vár romjain,
S a hangok közül megmarad az utó-
Ami betakarva majd elmondja mind,

Hogy: „igen, csaló volt és vétett ellenem,
S elhitetett pillangós-szép varázsszókkal,
Bár megsebzett és el is hagyott, nekem
Emlékké csöndesült már az utolsó dal…”

2005 04. 29.