Szép szemeidnek a völgyi virágot,
járni az lankát tegnapelőtt,
mézeden élni, és hogyha kívánod,
várni csak egyre e gyönge erőt.
Vér ereinkben, lüktet a dallam,
szerte a csendet szél viszi szét,
Hisz tudod azt, amit szólni akartam,
hadd legyek itt veled egy kicsikét!
Inni csak egyre a számtalan érzést,
óborunk ajkadon édes idő,
lódobogással nyargal a szélvész,
szívemet vitted el, vérbeli nő!
Csókokat őriz a lépteink árnya,
ujjakat kulcsolunk egymás köré
elrévedez ma a tegnapok vágya
visszakövetelve, mi az övé
Úgy odaadnám ezt a világot,
járnánk a lankát tegnapelőtt,
Szép szemeid, mint völgyi virágok,
emlékem polcodon szilvabefőtt.
Kankalinnak - valaki helyett, akit ő jobban ismert
