Te vezetsz, akinek még papírja sincs,
s az autó-ajtón nincsen is kilincs,
hova száguldunk most így, eszetlenül,
s vajon túléli-e, ki melléd beült?
Tanárnak kapát, tollat az ökörnek,
hatalmi szóval hülyeséget bőget,
és rejtélyesen somolyg’ orra alatt:
hadd rendszabályozza meg, ami szabad!
Ide nem tudós, és nem bölcs elme kell,
csak ki kórusában szépen énekel,
és egyhangon velük bégeti, hogy bé…
alázattal hajol jó ura elé.
Adj bizony, mert neki újabb gyöngyre kell,
melyre párás szeme hű csókot lehell,
és megunva azt majd dobozba rakja,
míg neked nem marad enni holnapra.
Ily sofőrnek adtunk kormánykereket,
irgalom legyen velünk és szeretet,
hogy mikor mindünket feláldozni kell,
mosolyod akkor is hűséggel cipeld!
Mondom, hogy megfizetsz, gazdag, vagy szegény,
éltessen téged még a hiú remény,
a darálógépben növessz szárnyakat,
mert itt nem vagy más, mint olcsó tápanyag.
2022. május 20., péntek
tápanyag
2022. május 4., szerda
Unokámnak, ha lesz
Adok szépet a szádba.
Érzem, mint dúlnak benned,
szíved reszketve dobog,
váljon valóra vágya,
sok öröm, bátortalan.
És várod, hogy áttörjön
az ihlető pillanat,
amikor lehetsz magad,
ahogy végtelenbe jutsz.
Egyszerű sorok, tiszták,
finom, kék pasztell tinták.
Felhőt rajzolhatsz vele,
rojtjai hasonlatok,
s fodra málna levele.
Elragad a képzelet,
hagyd magad, szállj utána,
ha néznéd, mivé válna.
hét színe pántlikának,
hét petty a katicának,
csöpp nyelvét a cicának
hova vitte a koma?
csönd-levesből így nem lesz
királyi víg lakoma.
Csipkét varrni sok szóból,
csak úgy,..milyen jó dolog!
Varrni szeretnél? Varrj hát!
A cérnát tű fokába
hamar befűzöm neked,
aztán járjon ám kezed!
2022. 05. 04.
2022. április 3., vasárnap
Alvó vidék
Ébredned kell, hajnal hangja von,
kiszolgáltatva fekszel havon,
csontjaidon a húsod kemény,
messze a tavasz, hosszú e tél.
Csapdába ejtett a varázsszó,
mert nincsen elég ennivaló,
újság abrosznak az asztalon,
megtévesztettek téged nagyon!
Hiszel, félsz, mitől nem kellene,
mély csönd van, nem állhatsz ellene,
mert törvény e bénító varázs,
alszol megvett vidék, dalra vársz.
Még mi tudható, azt nem tudod,
gálya a részed, s gyaláz furok,
és pénzedért jön megvédeni,
ki mosolyogva nyakad szegi.
Jaj, nehéz lesz így, aludj vidék,
a hajnal neked óh, messze még,
talán bölcsebb századok jönnek,
és lesz, ki megtöri a csöndet.
***
Míg csönd van, hangosan ünnepel
és a győztes majd földre teper
mindent, mi szólni mer, ellenáll;
ez a küzdelem nem volt egál
2022. április 2., szombat
Azért írok
tudd, még nem szép a strófa,
mert ha megállnék,
már tökéletes volna.
Sírj hát velem, fogd fejed,
hogy helyére kerüljön
elvétett vessző, ékezet.
Azért írok csak tovább,
hogy ízleld a szót velem,
mert írni jó nagyon,
olyan, mint a szerelem.
Hogyha szerettél, tudod
fontosabb, hogy kimondd, mint
hogy hol vannak hangsúlyok
Azért írok csak tovább,
hogy a versben rend legyen,
mert szolgálni vágylak
kedves Olvasó, s a szerelem
két sor közt úgy hajlik át,
mint hajolnak nádszálak,
mikor szellő old pántlikát
2022. március 15., kedd
Nesze semmi...
s a választ sok miértre
séta közben megleled!
A dolgokról vitázhatsz,
mi a jó és emberi,
a sok s@ggfej mind átb@sz,
nincs más, csak te, dönteni.
Hogy mi lesz, te tudhatod,
azt nem mondja senki se,
hogy a Chelsea lő hatot,
vagy a Leeds kiesik-e…
de tudod, nem érdekel,
ha szívbeteg jó atyám,
s a gyereknek enni kell,
bizonyság kell, nem talán.
Ezek itt háborúznak
és véreddel játszanak,
de a tét, s az ár túl nagy
és a szavak csak szavak.
Mára nem így készültem -
egy kötet Petőfivel -
mával nem kibékülten,
mert a szabadság hitel,
s jövővel még perelve,
hisz gyűlik az áldozat,
s billen a mérleg nyelve
még nincs végső változat.
Mi az ábra? Jól látod:
döntést fölötted hozzák,
s kik majd jól járnak: mások
ez a keserű valóság.
Szóval, menj le a térre
kiszellőztetni a fejed,
s a választ sok miértre
útközben tán’ megleled!
2022 március idusán
2022. március 14., hétfő
Hallottam hírét halálnak
földön ismét körbejárat,
kevélyen oltva lelkeket.
Elnémult ajkam: nem lehet,
hogy újra, kézbe simulva
szólaljanak a fegyverek,
csak embervértől csitulva.
Szédülve ültem le kőre:
mint ki félve attól szorong,
jövőt már nem lát előre.
Ember, nem lehetsz ily bolond!
Hallgatni kéne a csendet,
mikor sok láb együtt dobog,
s a friss légből szívni egyet,
mert hallgatni bölcsebb dolog.
Tudd, ok mindig terem bőven,
s háborúk hírét hallani.
Mi szép, nem múlik, időtlen,
megmarad jónak mind, ami
tiszta, s kedvel napvilágot,
ki nem csörtet karddal, vakon,
s őriz rábízott virágot,
esze jól vigyáz holnapot.
Bújjunk-e sötét pincékbe,
mint őseink tették, újra,
amíg jelt nem ír az égre
újból ama béke ujja?
Inkább tollal egy találat.
Szavakkal ölje meg dölyfét.
Adjon dobzódó halálnak
leckét a bezárt öröklét.
Tudd, mi tollal vívjuk harcunk.
Fuss, ha védtelenre támadsz,
elűzünk, de nem haragszunk,
nálunk nyugtot nem találhatsz!
2022. márc 6.
A dőlt betűs sorok tartalmi része Radnóti Miklós: Nem tudhatom c. verséből idézve
2022. február 19., szombat
Lefelező tizenkettes
hogy: „nem tudom, mi rosszat tettem, emberek?”
miért támogat engem egy halott ember,
csalással választást nyerni mér’ nem lehet?
Honnan kellett volna nekem aztat tudnom,
hogy nyilatkozni csak felelősen szabad?
Miért is nem hagynak végre, békén, nyugton?
Csak kimosdattam a sötét, jó arcokat.
Csak tolják és tolják a nyilvános svindlit,
majd arcunkba röhögnek szemérmetlenül,
míg a csókos haver új beszerzést indít,
min csak ő lesz a nyertes -ez van – egyedül.
Szájukból hamis a „légy híve, oh magyar”
ártatlan reményed elcsalják majd belül,
mindegy, hogy ész, erő, és a szent mit akar,
csak hazudnak, hazudnak rendületlenül.
2022022200202002200
...hmmm. csak olvastam egy cikket és kiborultam...
ettől még szegény pari piros marad, nem sárga
2022. január 29., szombat
Nemes Nagy -100
"Tanulni kell". Minden más várhat.
Rajzolni fákat, zúzmarásat,
várni angyalszobrok között.
Megkérdem így is, méltatlanul:
ki írja le a téli tájat,
„s a vakfehér, kék éjszakát,
amelyben csuklyás tárgyak állnak,”
mikor a toll szunnyadva pihen?
Mert rossz verset írni már tudok,
de szavad kell, mely mindig árad,
szerelmet metsz szívembe, szilárdat.
Ingád mélyen leng a hűs kútban,
s még formálod derékszögem,
ne mondd, hogy hiába tanultam.
Úgy ússzam át a sűrű ködbe,
hogy szivárvány legyen fölötte!
Tanulni kell. Éltető szókat.
S hallgatni, mit csöndes folyó ad,
míg a csónak hozzád odaér.
2022. jan.
Az idézett szövegrészek:
Nemes Nagy Ágnes: Fák c. verse alapján.
A költő születésének 100. évében.
2022. január 1., szombat
Fecske az éjben
Szólnál, ha lehetne,
ha a fejfád felett
nem csapna kis szelet
egy eltévedt fecske.
Volt, hogy szóltál szépen,
s erővel, ha kellett,
szörnyű haraggal a
Magyar nép nevében.
Verseid felszállnak
csillagtalan égig,
harcoltál mindvégig:
Válasza imáknak.
Zászlódon szabadság,
s szívedben szerelem:
„e kettő kell nekem”,
hű ezért maradtál.
Talán van más erény,
talán nincs más semmi,
s a Földet jobbá tenni
elég e szenvedély.
Talán a rab tudja,
míly' kín a szolgaság,
és kárhozott apát,
hív szabadság útja,
de nincs szó, mit várva
ne nyílna férfiszív,
ha kokárda virít
a börtön ablakába’.
Halálban vár tested,
szavad máig tanít.
Elvetted jussod, mit
leltél, s nem kerested.
S bár heved sírba vitt,
idő zár magába;
tudja minden árva:
neveden nem fakít.
Ha van valami szép
ezen a világon,
a nyíló virágok
és "A téli esték".
(Petőfi Sándor születésének 199. évfordulójára)
2021. december 30., csütörtök
Csendes dal
Nem jöttem most bolond szóval,
sem síppal vagy cifra dobbal.
Nem kellettem szerelemmel,
mi nem tiéd, azt ne vedd el!
Kellessen, ki kelletni bír,
ki mézzel hízelkedve ír,
legyen övé a hölgy bája,
ha akarja - s ha kínálja.
Volt igen, igézett a dal,
s mi szép, ma is a szívbe mar;
rövidebb út az egyenes,
ki nem talál, nem is keres.
A szépet vakság nem látni,
muzsikájához felzárni
nem bűn, csupán nagy kegyelem,
dalt is, csendet is szeretem.
Szépen tovább hát az úton:
hátamra nem kell ily puttony,
s ha éheznék virágszálra,
maradjon az titkom mára.
2021.12.30.
2021. december 29., szerda
Gyarlók
Örülj, gyarló a szépnek,
örülj, míg szól az ének,
ki tudja, meddig lesz ez így..
Csak, mint egy szöszke angyal,
hullámzó aranyhajjal,
őrizd, őrizd a szent helyet!
Végy elő irkát, könyvet,
öklelő csöndek jönnek,
és támad pusztító magány.
Hideg, sötét lesz az éj,
mint sarlónyi Hold-karéj,
tükörbe metszi arcodat.
De ne félj, csak légy készen,
dalolj csend ellenében,
s a hajnal meglásd, felfakad!
Táncolj, várj, őrizz addig,
míg hangod meghallatszik,
légy hírnök ég és föld előtt!
Örülj, gyarló a szépnek,
örülj, míg szól az ének,
és benned csendül dallama!
2021. december 5., vasárnap
Eszmefuttatások
1. Eltűntek
Vannak, akik eltűnnek.
Egyszerűen kiesnek a társadalom alkotta milliók és emberiség alkotta milliárdok szőtte hálóból, átfordulnak a világ peremén – a semmibe.
Ők azok, akiknek nincs már még egy mellettük álló ismerősük, akik a kezük után nyúlva megszólítanák: „Hé! Cimbora, hová sodródsz? Fordulj felém, itt vagyok!”
Barátságaik, ha voltak, életük korábbi szakaszában véget értek.
Nem hiányoznak, mert nincs kinek hiányozzanak.
Talán, ha idejében körülnéznek és segítséget kérnek, másként alakulhatott volna. De nem tették, mert ők nem szoktak ilyet tenni. Érdeklődve, mégis érdek nélkül szemlélik a körülvalót. Nem szeretnek magukkkal foglalkozni.
Szolgálnak, léteznek, haszonra vannak és használtatnak, ha kérdezik őket, válaszolnak. De nem avatkoznak be. Mások kívülállónak, különcnek tartják őket gyakorta. Okkal vagy anélkül.
Életük ugyanúgy kezdődött, mint sok másé: anyaméhben foganva fejlődtek, megszülettek. Aztán sokféle módon felnőve megszerezték az emberi identitásukat, tudatukra ébredtek és szembesültek a közeggel, melybe megérkeztek.
Azután valahol eltévedtek az úton, kapcsolat nélkül maradtak, elszigetelődtek.
Hosszú őrlő magány után eljött a perc, amitől kezdve nem is keresték többé a megoldást.
Vágyaik a társas kapcsolat iránt hiába égtek tovább, ... egyszer hamuvá égtek.
A hibát önmagukban találva meg önmaguk ellen fordultak.
Meg van ennek a pszichológiája.
Sokan közülük rendelkeztek képességekkel, hogy kifejezzék ezt az űrt, ezt az elidegenedést.
De a kifejezés szabadsága nem ad megoldást, csupán a fájdalmat engedi láthatóvá válni.
Ami elveszett belül, azért már nem kár, és kívül veszni hagyni nem veszteség.
Eltűnnek és nem jutnak emlékezetbe többé.
2. Jók és rosszak
Én azt hiszem, hogy a jó mindig túléli.
Ha egyébként belehal, akkor is.
Talán, mert rendületlenül reménykedem benne, hogy a gonosz emberek, akik [adott esetben] körülvesznek engem, vagy másokat, nem maradhatnak örökké azok, hogy meg kell változniuk, ahogy a Nap is felkelve reásüt és egyenlőképpen megvilágít mindent, amit ér, úgy fel is melegíti a dermedt lelketlenséget.
Ám ez a hitem zátonyra is futhat: a rosszak rosszak maradnak és a napfény csupán megcsillan a zsákmányon; a jó veszít és aludni tér. Majd egyszer mártírrá, hőssé, ki tudja mivé válik. Talán. Vagy marad, aki volt: egy ember a sokaságból, akit elfelejtenek.
Ha a jó fizikailag nem is, de jósága, a gondolat, amit hátrahagy, maradandóvá válik, tovább él másban. Ez élteti a jót és így éli túl.
Vannak valódi csodák ezen a földön – úgy hiszem.
Olyanokban eresztenek gyökeret, akik merik ártatlanul szemlélni, hogy a dolgok hogyan alakulnak át és vissza. Nem akarnak betagozódni, alkalmazkodni, úgy csinálni, hogy jó legyen másoknak, közben eladva a lelküket.
Vágni, leölni való bárányok ők, akik tiszta szemmel vesznek oda.
De míg tart a csoda, felövezi őket a csodálat. És ha nem is, és jeltelenül teszik dolgukat, magukban akkor is boldogok lesznek.
Nem hihetem, hogy akik annak látszanak, valóban olyanok. Sem a jók, sem a rosszak. Mert csak amit tesznek, azáltal lesznek azzá.
Az olyan emberi rendszerek is, melyek nem a valódi emberi értékekért munkálkodnak, bukásra ítéltettek. A rendszerek elmúlnak. Akár jók, akár rosszak. Mert ez a sorsuk: elhasználják morális üzemanyagaikat, beszorulnak, megrekednek egy fejlettségi állapotban, amit valami környezeti vagy társadalmi katasztrófahelyzet okoz, azután eltűnnek, mint formáció, és eltűnnek vagy beleolvadnak egy új formációba.
Mi emberek is elhasználódunk, tönkremegyünk. Testünk állapota fenntarthatatlan krízisbe kerül és ezen a féreglyukon -mely születése pillanatában a létezés tüneménye volt elröppen a lélek madara.
Ma még így van, holnap ki tudja, hogy lesz?
Talán kiterjed a lét határa és minden science fiction igazzá válik: a lét elnyúlik a periódus végéig és azon is túl, az anyagtalan, szétszóródottság végtelenségébe. Mert megtanuljuk a hogyant és úrrá leszünk a halálon.
De az Úr csak Isten lehet. És ez csak így, Istennel eggyé válva történhet meg.
És látod, visszatérünk a hitemhez, mert a hit mozgatja a világot és nem a világ a hitet. A kavicsból sosem lesz kismadár, hacsak a Mindenható fel nem ruházza akarattal, hogy azzá legyen. A hosszú fejlődéstörténet nem arról szól, hogy a molekulák kommunikálni akartak volna egymással, hogy valami jobbá állhassanak össze. Csak voltak egymás mellett és a szükségszerűségek kényszere kovácsolta össze őket. A tudat csupán az anyagi létezés reflextevékenysége. Akkor hát ki az az „Én”, akinek öntudata van? A környezet jelenléte és kölcsönhatása „Velem”? A fő kérdés: hogyan lettem valamiből valakivé és ez a lét jelenti-e azt, hogy függetlenné váltam attól a valamitől? Tehát végső soron vissza kell kérdezni: lehet-e a kavicsból kismadár csak úgy, teremtő értelem és elhatározás nélkül? Isten az úr, vagy a természet játszik kockajátékot önmagával? Sokan föltették már ezt a kérdést. Méltatlannak érezném porként porba hajtani fejem. Talán túl sokra vitte ez anyag, hogy megengedje magának a találgatásnak és a döntésnek e szeszélyét és feltételezze az értelmet a véletlenszerűség felett, vagy a rendező elvet a káoszelmélet helyett. A túl sok bizonytalan következetessé konvergálását.
A „nem tudom”-mal a válaszokért ácsigózó világ nem tud mit kezdeni. Neki Isten kellett, vagy fejlődéselmélet. Buddha, Krisna, Jézus, Mohamed,… – vagy a Semmi. Az információért, akár igaz, hamis volt, mindig is öltek. Az ismeretlentől való félelem -ősidők óta- a bizonytalanságot táplálta. Ez a félelem nem képes megküzdeni másképp a valósággal, hinnie kell valamiben, ami feloldja az információ hiányát. Isten kijelentése információ. A világ válasza erre a helyzetre az információ további keresése. Az ideológiák küzdelme a csak úgy érhet véget, hogy bebizonyosodik minden kétkedő előtt, hogy hitük tárgya létezik vagy bizonyítást nyer, hogy nem létezik.
Végezetre jó az, aki kételkedik, vagy az a jó, aki hitet tett valami mellett, mert nem bírta tovább a bizonytalanságot elviselni?
Aki választ kapott, vajon jó választ kapott-e és aki keresi a választ, vajon jó irányban keresi-e?
Vajon számít-e mindez?
Vajon ki a jó? Aki ki feltesz kérdéseket válasz reményében, vagy aki elfogad válaszokat megnyugvása reményében?
És ki a rossz, aki vakon elfogad válaszokat, és nem kérdez tovább, mert úgy érzi, rájuk talált, vagy aki fél feltenni a kérdést is, mert tudja, hogy a válasz nem fogja megnyugtatni?
Sokfélék vagyunk, igen. És igen: a jó és a rossz fogalma mégis létezik.
2021. október 30., szombat
Időszámítás
Évek, álmok
boldog percek,
sóhajtások
szép szerelmek
mai nappal
véget értek.
Az óra megállt.
Nem lesz még egy;
mind hiába..,
nem ment téged-
halál árnya
mai nappal
ölébe vont,
vége és pont.
Talán hitted,
másképp lesz majd,
sokra vitted,
mégis bevarrt.
Mai nappal
csúnya angyal
beléd rongyolt.
Évek, álmok
boldog percek,
sóhajtások
szép szerelmek
mai nappal
rajtad állnak,
az óra ketyeg.
Rossz álom volt
nem vég ez még,
hogy átgondold
napod, estéd:
mai nappal
elkezdődik
új életed
2021. október 17., vasárnap
A kisasszonynak születésnapjára
történt már sok minden, s még egy pár dolog.
Évek múlnak, s velük, minek múlni kell,
egyre több emlékre hűs párát lehell
ajkam. S nyílna szóra: egykor tudtalak,
ismerősöm voltál, csudás pillanat;
volt csatározás, volt öröm, számtalan,
és hosszú éjszaka, minek száma van.
Szavakkal játszottunk, festve álmokat,
tökéletes volt az első változat.
Itt ismertelek meg készülő jövő,
itt mondtunk ki igent, egyszer én és Ő.
Tovább lépek egyet, felnőtt már e lány,
csábos vonzerője még ma is talány,
tizennyolc tavaszunk szép mesébe ring,
tudom, hogy rám nézve megihlet megint.
/Hendekaszillabus/ vagy csak majdnem, de az akart lenni...
2021-10-17
2021. augusztus 14., szombat
Picurka 17 † (XXI. vers)
Fájdalmak jelölik a halál napját,
mint kivágott, még érő barackfát;
csak zúg a szó, zúg és csöndbe fúl!
Szavak, ti hitványok, nem kelletek,
nem vigasztaltok, ártó mételyek,
fullánkjaitokból méreg jő elő!
S mégis ajkam könyörögve hullat
elétek könny-szavakból múltat:
kegyelmet kérek e kis reménynek!
Kit csöppnyi emlék és szerelem éltet,
picurka leány vagy fiú, nem tudom.
Velünk jött, s egy nap elveszett az úton.
Megfordult e benn zabolátlan világ,
vad ritmusok táncát szegte csend,
féktelen dob helyén hárfa hangja leng.
Nagyra törő tervek? Halomba dőltek,
csillogó szemünket köd, hályog lepi,
csak emlékünk hullámzik, mint a tengeri.
2021. 08. 14.
2021. július 7., szerda
Egyszerű versike
nincs más hírem,
csak elvagyok,
mint fűben alma,
elesve fájától,
kissé elhagyott.
Mely sün élelme,
megérett gyümölcs,
mit enni kéne
szájszélen csurgó
mohó éhhel,
ezt mondta a bölcs.
Édes az íz, tán
nem neked való,
ki fanyart szeretsz,
s hogyha hull a hó.
Lábad földig leér,
fekete vagy fehér.
A vers egyszerű,
elolvasod, lehet.
Egyszer és bezárod.
Aztán vársz éveket.
Majd megérint, megérted,
s megérik a nedű
2021. június 11., péntek
halott szemek
kit élet most hagyott el,
de még ragyog!
Van-e benned annyi méz,
mit nem vehetnek el
tőled sodró holnapok?
Láttál-e már mindent?
S számoltad-e percenként
az időt, mint végtelent?
Voltál-e már kinn, benn,
s akarsz-e mindhalálig
úgy lenni énvelem,
mint együtt elúsznak
mélységekben halrajok,
s közben testük ívben hajol,
mint ki kezet gyöngéd kézbe csúsztat,
elengedve sötét tegnapot,
s test a testbe gyönyörrel hatol?
Várj még múlni, nézz szét,
hajolj le rózsáért,
nem hűlt ki tagod!
A halott szemét nézd,
ha nem érted az életet,
és álmát megkapod!
2020. május 15., péntek
November - páros vers
November, mily nem szeretlek téged!
Áll, nem rezdül a lég, fekete a faág,
szavam elhal, ködbe lehel hűlve,
kezem megkívánja a bögre teát
Hogy lopjak piciny nyarat belülre,
mikor kívül-belül jég fakad?
A világ most el van szenderülve,
csak a gondolat, mi röppen, szabad.
Dalos madárkáim is álomra tértek,
bennük fészkel megannyi piciny teher,
messzire száll most a gyermekének,
„Ősz húrja zsong”, s levelet szemetel.
Akad érzés, melyért halni tudnék,
ereje telet reszkettet, s teremt,
Isten tudja, mennyi jut még,
lesz-e holnap, s fűt-e majd szerelem?
Most itt állok szemközt, lenn a téren,
házak hátáról szürke füst gomoly’g,
igen, az az eltévedt, sálas idétlen,
kinél notesz, toll, s egy helyben topog.
Csak ujjam játszik kósza páros rímen
- hagyjátok, vén csengettyűs bolond -
november, mily nem szeretlek téged,
kincsem a tavasz volt, s ajkaimon tolong.
Idézet: Paul Verlaine: Őszi chanson
November, így szeretlek!
Nem leszel mostoha. Mégsem.
Részem lettél te is.
Emlékeztetsz a nyárra,
bolond hát, ki nem kívánja
csonttörő fagyod derében
emlékét idézni.
Szeretlek téged,
mint hegyvidéket mászni rest,
kinek csak fényképe van róla,
s messze, meleg szobából
mosolyog fenyvesre, hóra
és mondja: óh, november!
Oly jó esőd, e szurkáló, szemes,
lényegig kopasztja lelkem,
nincs girbe-gurba vadvirányos álom,
csak égtől földig egyenes,
szürke ködbe álló fák
bölcselkednek életen, halálon.
Ha nem lennél, mihez mérném
a rosszat, s kellemetlent?
folyvást derűs volna kedvem,
pedig az élet egyszer édes-mézes,
máskor meg oly sírni való rút:
tanulságos hullámvasút.
Nem leszel mostoha. Mégsem.
Döntöttem, maradj egy hónapot,
majd kezébe adlak a szikrázó télnek,
legyen övé az ítélet,
adjatok egymásnak tavaszig találkát,
aztán zengek újra szózatot!
2017. 11.18
2020. február 24., hétfő
Néma lobogó
A mesének vége, mert ki mondta azt,
elment ma pihenni, s itt hagyott tavaszt,
hő nyarat, kalandot, horgászni valót,
Süsüt, a sárkányt Sün Balázzsal,
hánykolódni velünk folyón papírhajót
A mesének vége, elhallgatott hangja,
lehunyta a szemét egy örök pillanatra,
huncut mosolya a harcsabajusz mögül
most nem nevet ránk, gyermekekre,
ki lesz, ki vigasztalva majd nekünk örül?
A mesének vége, ha akarsz, itt maradsz,
mit mondhatnánk, már Ő elmondta azt,
Ki tudja a mi egy lépés, mi a hosszú út,
s hogy lesz győztes öröm a bánatból..
Fonjunk emlékére verses koszorút!
2020.02.24.
In memoriam Csukás István
...lehunyta a szemét egy örök pillanatra,
2019. október 24., csütörtök
Történt valami
selyemszín fátylak, s lenge kék
folyamként lágyan hömpölyög
Mi néked őszbe játszó sejtelem
szabad ég alatt lepkék szerte-szét
fagyra váró idő haldokló-nekem
Még kerteket jár, bujdokol a Nap
még nyarat játszik bohón feledve,
hogy egyszer ereje végleg télbe fagy
De télnek ím, ha zordan is, jőni kell
viharral, vagy jéggel mindent eltemetve
gyönyörűbb tavaszba életet lehell
Mindez -mondád- míly pompás valami
selyemszín fátylak, s lenge kék a lét,
míly igaz:…."szavakkal vétek mondani"
2019 10.24
| Elnézést, hogy mint már oly sokszor - ruhaként használok, felveszek egy szép verset, ezúttal Kankalinét, és a ruhaujjakba belebújva kinyújtózom benne. Olyan, mintha az én ruhám lenne, de tudom, tudnotok kell, hogy pusztán jól érzem magam benne, és a ruha szabása, íve, selyme annak az érdeme, akitől kölcsönvettem. Így könnyű, de azért felvenni is igényel pár jóleső mozdulatot. Talán ez az öltözködés látható most itt. És tudjátok: ócska göncöt nem szívesen vennék fel :) A "Történt valami" és a Valami történt" tehát nem "ikertestvérek", és nem is tükör, ahogy a cím adná, hanem csupán egy kis beleérzés a részemről, és nincs tovább... |