Versfolyam - 20.

Törjön ismét utat halott zsurlók között

s száradt füvek ölén áradjon el magom:

mint hosszú éjek végén vakító fénysugár

írj falra, földre, új hasadó hajnalon!

Reszkess, te soknevű, elbujkáló homály,

fecskét csellel falnak vető setét gonosz,

már ablakod bezúzva, s ajtódat döngetem,

Cihával, s fosztott tollal hiába loholsz!

Elgáncsollak látod, s úsztat folyóvizem,

szétterül, s eloszlik, arannyá lesz hajad,

képed, mint ázott veréb, oly reménytelen,

Mi szült, s dédelgetett, reggelre megtagad.

Nézd hát folyóm, ez, mi élettel teli!

Hátán bárkát hintál, s a kishalat áthajló

verssoron is hívja, játszani engedi,

hidam felette egy lábnyomnyi srég padló.

2019. 04. 08.

 

Versfolyam - új IV.

Folyóm, te vagy nekem szelíd kis otthonom
Visszatérek hozzád, mint a hegyi patak
Üdvözöllek újra, s vidáman meghozom
Pajkos gyermekeid a füves kert alatt

Leúsztatom lomha, lapos kavics-csúszdán
Csermelyek csobogó, csellengő cseppjeit
Langyulva hízzanak, oly jó nézni, úgy ám!
Játszva fussanak, csak fáradván estelig

Folyóm, szőke hajad mikor szétterítve
Rónák lankáira hajtod szeszélyesen
Szomjas dzsungel hajol belőled merítve
Ezer karral föléd, s nem bántod azt te sem

Párnád a dús föveny, ha betakar az éjjel
S csalfa tükröt tartasz hiú csillagoknak
Elnyújtózol köztük csábos, lusta kéjjel
Megnyílva a bújó piciny fény-magoknak

Folyóm, nézlek, színed nyugodtan elsimul
A néma táj beissza csöndes vonulásod
Őrlángja egy pásztortűznek, ahogy kigyúl’
Pihenni térsz te is, s veled megy magányod

Nem is érzed, amint folydogál életed
Feltöltve lassacskán régi biztos medred
Egyszer elkerülsz majd, ezt mondva: ég veled!
S egy tóban végezve elfelejtesz engem

Versfolyam - új III.

Titokzatos tükre opál-zöld és nyugodt
Alig fodrozzák csak finom áramlatok
Gesztenyesor között halad most csöndesen
Nem hallik a partig csobbanása sem

Pedig déli hőben vágyják enyhét sokan
Vonat ablakából nézve, amint rohan
A fülledt párán ringó, izzó kocsiszekrény
Izzadt gallér alatt legalább egy emlék:

Hűsítő illata és sodra észbe jut
Áthalad zsibongva, elborítva fut
Vízpermetet álmod’ égő utastérre
Elmerül zsibbadva mederfenék mélyre

Csapkod, szántva kaszál, taréjt locsol körbe
Begázol derékig a folyásra dőlve
Kurjongatva fröcsköl szerteszéjjel vizet
S felfekvén hátára lebegve elvitet

Majd felkél, nagy elhatározással
Szembeúszik próbál küzdeni az árral
Habot szelve prüszköl, tapodtat sem mozdul
Bömböl, nem is tudja, messze harang kondul

De a folyó tükre opál-zöld és nyugodt
Alig fodrozzák csak finom áramlatok
Gesztenyesor között halad most csöndesen
Nem hallik a partig csobbanása sem

Versfolyam - új II.

Folyik tova, színe szemnek láthatatlan
Barázdált felszínén buborékok úsznak
Eső jár most táncot a mélyülő patakban
Partjáról elkapva földdarabot csúsztat

Sáros, zavart vize, szürke, hordalékos
"El a tájról gyorsan, csak senki se lásson"
Elhullott tetemből megalvadó vért mos
Prüszköl kövön törve habos barázdákon

Egyedül rohan a szikes meredélyen
Nem látja a Hold sem, felhők mögé bújva
Sírva gyűlik össze folyóvá az éjen
Folyik-folyik tova, láthatatlan útja…

Versfolyam - új I.

Fel-fel hát magasba! Légi könnyű szellők
Szárnyatok emelje parányi magzati’ m
Szédítő örvénybe fonva láthatatlan
Itt várom majd újra, a mély talapzati’ n

Fenn már hívja párom, barázdált üstökű
Szürke szakáll apjuk, messze vinni őket
Ég hajóin úszni, szelve csendes óceánt
Míg belőlük egy napon ismét eső lesz

S hegy gerincén, arcán könnyeként lefolynak
Barázdákba bújó kövérkés gyermekként
Szivárgó életet, reményt, s enyhet adva
Csalogatva újra – tiszta vízcseppenként



Nem titok, hogy ezek a versfolyamos versek egy önálló topic keretén belül születtek, születnek, hol hívóként, hol válaszként egy másik oldalon. Mégis szeretném, ha meghonosodna és új gyöngyszemekkel bővülne… hiszem, hogy az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezések maradandó értéket képviselnek