versfolyam 4.

… hiszen, ha mi elmúlt, eltemetkezhetne,

Hogyha minden bánat hullámsírba veszne,
S csendesen sodorna parttalan a folyó,
Felszínén lebegni: az volna a jó!

Feledve, s nevetve, kibontva lányhajat,
Nézni, amint parton kacagva elszalad,
Felhőket kémlelni nap ellen, magasból,
Hallgatni a távolt, honnét halk harang szól…

Feküdni a fűben, szájban szalmaszállal,
Vércse röptén függve, ahogy tova szárnyal,
Nem gondolni vissza, csak a szebb jövőre
Mily bolond az ember, ha elhagyja őre.