versfolyam 3.

Csak állt, messze nézőn…

A parton, s végtelenné lőn.
Áradást vélt a szikkadt
Mederben, hol együtt ittak

Egykor szomjas vadak
Zsákmányukkal, s madarak
Köröztek az égben
Egy jelre, a végre készen.

Emlékek tolultak, törve
Talán akkor lábadt könnybe,
Vagy később, ki tudja?
Nem vitt tovább útja

Nézte, nézte a víz fodrát
Mely csak csalfa homokhát
Volt. Múlt. Emlékként pergő,
Élete egén tovaszálló felhő…