Éjfél

Éjfél közeleg; bánatom mára csendes partot ért
Tudom, elalszom nemsoká', s a holnap majd felejt
Álmok tengerén szelíden ringva nem lesz több miért
Magammal viszem dalom, mit szívem magába rejt

Bámulok elnézve messze a nyugvó város felett
Talán csak azt a ki nem mondott szót várom
Mit az elmúlt bölcsessége régen asztalomra tett
De akárhogy próbálom megfogni, nem találom

Temérdek írás fekszik kosaramba gyűrve;
Elrévedve tartom ujjaim közt a piros tollat
A csillagtalan sötét háttér előtt addig ülve
Míg az erdő lombja a gyárkéménnyel egybeolvad

Levél a kedvestől

Kinézel-e néha a régi ablakon?
Fáradt őszi nap süt már a domboldalon
Lassan foly' az árnyék a kiégett cserépen
Bedőlt vályog házfal vakít hófehéren

Alant homály borul a köd ülte völgyre
Pásztor puli előtt borjú ballag bőgve
Egyszerű kolomp lóg redőzött nyakában
Ez a legidősebb a legelésző nyájban

Odébb, ki vigyáz rá, nyurga parasztgyerek
Mentéje a botján, fején egy nagy föveg
Papírosba mélyed, olvas félhangosan
A tanító úrnak tetszene biztosan

Innen bár nem látni, sűrűn teleírva
Cirkalmas rajzolattal szántott az irka
Másodjára hangzik a sürgető hívójel
Tetszik, vagy nem tetszik a fiúnak menni kell

Terelik a jószágot esti nyugovóra
Mindegyik betotyog a megszokott ólba
Kidönti az asszony az itató vályút
Reggel majd frisset önt, s szalmát hint alájuk

Jóllakott a kutya, álmosan bólogat
Pislogva figyeli az állva alvó lovat
Feljött már a hold is, csillagos az éjjel
Csak a fiú küzd álmatlan a gyötrő szenvedéllyel

Emlékül Jucusnak

Ki fogja meg kezem, mikor ott állok gyámoltalan
Szélesen sodró folyóvizet nézve, ahogy rohan
Hőségben aszottan várva, mikor a nap elvakít
Ki ad nékem vizet, mely szomjat csillapít?

Hiányzol innen, mert a széthullott kirakó
Része voltál te is, s nem pótolható
Távol kerestél új reményt, hova elhívott a vágy
Pedig láthatatlan kéztől hajtattál tovább

Ha bánat nyomja szívem, kinek mondom el?
Csak az üres széket nézem és senki sem felel
Szabad vagy – mondod – míg táncolsz a víz felett
Mikor szédülve hullsz a mélybe – észre sem veszed

Reád vártam…

Itt éltem földeden, mint éhes gyomnövény
Nem sütött se nap rám, s nem cirógatott a szél
Fagyban álltam mozdulatlan, míg bent lobogott a tűz
Éji vihar törte száram, most fegyvered messze űz

Tenger fiat szültem kárba, sivár utad mellett
Gyökeremet hagytam oda, ha menni kellett…
Pedig hányszor hántottad kérgem sebes-fehérig
Mégsem kiáltottam, mikor lángom eloltottad félig

Azt hittem, ki úr, gazdag jóban is - kincsét féltve őrzi
A műben az alkotót, élőben létét dicséri
Nem tépi le, bár kár érte, megveti a hitvány gazt
És örömmel öntözi esővel kedvesét, az igazt

Vártam, már látom: reménytelen, hogy egyszer erre nézz
Féltem, késő lesz és a sötétben véletlen reám lépsz
Hiú virág! De nem leszek bolond, vagy mint egy gyerek
Ha el is dobtál, találok majd földet, hol gyökeret verek

Szoboszló felé…

Szoboszló felé az éjben útszélen ballagok

Fentről követnek némán a fénylő csillagok
Túl a mező alszik, távol mennydörög
Gát mögött a Tisza békésen hömpölyög

Leülök sírni, oly egyedül vagyok
Nem tudom, mit hoznak a kínzó holnapok
S írni, hogy ott lehessek veled újra
Hol elszakadt szívem sok megpróbált húrja

Elmúlt a nyár, amikor a rózsák teremtek
Ajkadon a mosolyok szavakká lettek
Gesztenyeszínt égetett szemembe a nap
Hajszáladon láttam az első sugarat

Halálos ősz volt, csalóka, és a tél kemény
Temettem megannyi elvetélt, üres reményt
Emlékem kérdem, kit szívem magába zárt:
Látom-e még azt a gesztenyehajú lányt?

Álom már a tegnap, befejezett idő
Felébreszt a szemerkélő hajnali eső
Szoboszló felé az éjben útszélen ballagok
Fentről követnek némán a fénylő csillagok

Ősz

Kik vannak - voltak, s lesznek talán,
Fáradt őzek élés után barangolnak,
Nem írt, s el se búcsúzott a lány,
Forró volt a nyár, hűvös lesz a holnap.

Elmúlt a dal, véget ért egy ének.
Jöjj be fiam a mezőről, köd szitál,
„ Elhullott a virág, eliramlott az élet”
Ősz borítja homlokom, bensőm zihál.

Mondd, fiam, hová repülnek az égi árnyak -?
Kialvó vágyam mély álomba szenderül,
A képek már a túlsó parton járnak,
Elment a lány végleg, s az ajtóra zár kerül.