..amit azon nyomban meg is bántam. [tessék nyugodtan visszaolvasni
az előzményre] Nem a kiöntött lavór víz miatt, ami éppen akkor érte el a
párkányom szintjét és onnan egyenesen az arcomba és ruházatomra freccsent, - ami,
ahogy érzékeltem, már nem a csapvíz tisztaságával vetekedő valahányadik
felmosásból származhatott – ez puszta véletlen volt és a három szinttel feljebb
élő bizonyára nem számolt komolyan azzal a lehetőséggel, hogy épp akkor ott
lesz valaki. Talán csak nehéznek találta elcipelni a vödröt a fürdőszobai
lefolyóig... és bár F. agyán számtalan mentő körülmény átsuhant, nem volt
kizárható az a tény sem, hogy a fenti lakót egyszerűen k@rvára nem érdekelte,
hogy hova önti szennyesét.
De, mint mondtam, nem ez volt, amiért szinte azonnal
visszahajtottam az ablaktáblákat. Az üdítőként várt levegővel olyan mértéktelen
szmog és forróság tört be a helyiségbe, mely egy gyengébb idegrendszerű egyén
esetében pánikrohamot idézett volna elő. A zárt ablak mögötti meditálás másik
aspektusa, hogy kizárja a verbális szennyeződés lehetőségét, mely nem
feltétlenül a százhúsz decibel feletti hangerősséget jelenti, de annak
minősített stílusát is.
Ez pedig olyan esetben halmozottan előfordul, amikor egy jelzőlámpával
nem szabályozott zsúfolt gyalogátkelőnél a gépkocsivezető a fék helyett a
gázpedált igyekszik nyomni.
A forgalmi rendre vonatkozó vázolt körülmény, valamint, az,
hogy a második emeleti szobaablak éppen erre a csomópontra fog nézni, valahogy
elkerülte figyelmét, mikor F. ebbe a lakásba költözött. Talán ezért is volt
inkább zárva az ablak az év tíz hónapjában.
F. nem szerette a konkrétumokat, élete relativitások
függvényében telt. Persze bizonyos dolgokkal konkrétan is foglalkoznia kellett,
mert a számlák nem fizették be magukat és a rávaló sem hullott alá az égből.
Ezen felül a szükségek, mint a tápláléklánc kevésbé fontos tagjánál ugyanúgy
jelentkeztek. Nem mondhatnánk, hogy túl nagy energiát fordított ezek igényes és
harmonikus kielégítésére, inkább gyorsan túl lenni rajtuk, ez a szempont
vezette, mely megnyilvánult mind étkezési, bevásárlási szokásaiban, műszaki
cikkek iránti részvétlen közönye pedig már-már felháborító volt. Említettem,
hogy televízióját szinte sosem kapcsolta be, mely ennek ellenére jól ellátta a
funkcióját, ha nem is úgy, ahogy azt a normális háztartásokban megszoktuk.
Képes volt inkább akkumulátort cserélni majdnem tíz éves mobiltelefonjában,
minthogy új széria után nézzen, és ez még örömmel is töltötte el. A készülék a
telefonáláson túl ugyan szinte semmi másra nem volt alkalmas, ellenben azokkal
a hiper-szuper készülékekkel, amik e történet írásának pillanatában piaci
forgalomban voltak, ám ez legkevésbé sem zavarta hősünket.
A materiális dolgok kívül rekedése sajátos módon spirituális
fejlődését segítették elő és mivel gyakorlatilag elfogytak a fontos, életét
alapjaiban átrendező emberi tényezők, így ez az irány látszott állandósulni.
Életének korábbi állomásairól származó emlékei azonban hullámgyűrűként
a mai napig időnként gyönge fodrokat keltve verték fel a már állóvízként
elkönyvelt életterét.
