Megint reggel riad,
leírt fáradt sorok
hamva szívemből száll,
kapar száraz torok.
Hogyha félig éltél,
akkor nem lesz tavasz,
óh, mennyire boldog,
ki a dalból új dalt fakaszt?
Lenn állnak téren, egy varjú köröz,
Nap bújkál erőtlen a felhők között.
Nem tudhatom, holnap mit hoz, szívem,
csak veled együtt
folyjon tovább életem..!
Háromszázhatvanöt nap telt
így céltalan,
lehullt csendben már minden virág.
Háromszázhatvanöt nap telt
oly üresen,
nincs már több holnapután..
Veled, ha nem, vajon mivé leszek?
Sodródom,
elnyelnek vad tengerek.
A szó takaró,
benned gyermek vagyok,
Rálelnék kezedre, érezd,
ha te is hagyod!
Háromszázhatvanöt nap telt
így céltalan,
lehullt csendben már minden virág.
Háromszázhatvanöt nap telt
oly üresen,
nincs már több holnapután..
Reggel riad,
leírt fáradt sorok
hamva szívemből száll,
kapar száraz torok.
Hogyha félig éltél,
akkor nem lesz tavasz,
óh, mennyire boldog,
ki a dalból új dalt fakaszt?
2021. 01.31.
Forrás: Horváth Attila dalszövege,
Balázs Fecó előadásában (Érints meg), a dal szellemiségét igyekezvén követni
2021. január 31., vasárnap
Virágok hullanak
2021. január 8., péntek
Bolondok álma
Bolond naiv voltam, látod mindig,
Oly bűn ez, nincs rá bocsánat,
Lányszívet érzések hevítik
De – mondják – a vallomás várhat.
Ott van a kezdet, a vég mindben:
Gyermek, felnőtt, bárki legyen
Új évre vággyal vagy törten tekintsen,
Jót kívánok néki, maradjon szertelen!
Éji virágok illatos szép álma,
Volt-nincs rétként nyílik tenyerem,
Egy pillangó, mely, ha reá szállna,
Tűnve megmaradjon az első szerelem!
2020. 01.08.
Nekem ez a dallam jutott eszembe hozzá, kicsit összemixeltem az 50 első randis
feldolgozással:
https://drive.google.com/file/d/16YZbk4Fycgf9pAQNKw6wfPrlZueWf94p/view?usp=sharing
2020. december 29., kedd
Megtört ritmus
óh, bolond, csak ő kapaszkodik!
A szív remél, míg meg nem békül,
szelíd szavak hű emlékül:
óh, tudod, végül csak ez marad!
A művész fest, ha ihlet vonja,
durva vásznán falu tornya,
mily bolond, hogy mindig álmodik!
A lélek vár, míg tovább élhet,
nem számol ki hosszú évet,
kedves arcát őrzi hajnalig.
A költő sír, ha bús a dallam,
versbe önti egy alakban
ezt a kapott gyönge percet is.
S mit mondhatnék, ha megtörik a ritmus,
s a dal elhal vagy félve megremeg?
Hogy ismerős e nyomorult állapot,
s majd egyszer éneklem tovább veled?
2020. 12.29.
2020. november 17., kedd
Végy erőt, megfáradt..!
Még állnak a rettenthetetlenek,
a vár még romjában is ragyog,
még küzd az igaz és a gonosz,
és kavarognak vad gondolatok.
Keltett riadalom ostobán fecseg;
bolondországban szalad a félelem,
könyörög a látó: megtévedt vakok,
mindent, óh, el ne higgyetek!
Oly lágyan ömlik a kétségbeesés,
a hős is könnyben féltérdre borul:
feledvén a szót, mit kapott féltve,
élő reménye hitetlenségbe komorul.
Mit vártok hát? Elő a karddal, legények!
Nem jött a vég, még csak közelít,
Küzdve, tűzben égve szép az ének,
erősítsd meg szíved, a reggel tenni hív!
Halni is, ha kell, lehet boldogan,
de ha az égiek élni hagynak,
élj bátran, hadd ne mondjam, hogyan,
ragadd meg tiédként a napod!
Még állnak a rettenthetetlenek,
a vár még romjában is ragyog,
még küzd az igaz és a gonosz,
nem sodorhatnak el, hidd, a holnapok!
2020. 11.17.
 | |
2020. október 19., hétfő
F. világa - V. kötet: 49/3 rész, a holnap előtt
..amit azon nyomban meg is bántam. [tessék nyugodtan visszaolvasni az előzményre] Nem a kiöntött lavór víz miatt, ami éppen akkor érte el a párkányom szintjét és onnan egyenesen az arcomba és ruházatomra freccsent, - ami, ahogy érzékeltem, már nem a csapvíz tisztaságával vetekedő valahányadik felmosásból származhatott – ez puszta véletlen volt és a három szinttel feljebb élő bizonyára nem számolt komolyan azzal a lehetőséggel, hogy épp akkor ott lesz valaki. Talán csak nehéznek találta elcipelni a vödröt a fürdőszobai lefolyóig... és bár F. agyán számtalan mentő körülmény átsuhant, nem volt kizárható az a tény sem, hogy a fenti lakót egyszerűen k@rvára nem érdekelte, hogy hova önti szennyesét.
De, mint mondtam, nem ez volt, amiért szinte azonnal visszahajtottam az ablaktáblákat. Az üdítőként várt levegővel olyan mértéktelen szmog és forróság tört be a helyiségbe, mely egy gyengébb idegrendszerű egyén esetében pánikrohamot idézett volna elő. A zárt ablak mögötti meditálás másik aspektusa, hogy kizárja a verbális szennyeződés lehetőségét, mely nem feltétlenül a százhúsz decibel feletti hangerősséget jelenti, de annak minősített stílusát is.
Ez pedig olyan esetben halmozottan előfordul, amikor egy jelzőlámpával nem szabályozott zsúfolt gyalogátkelőnél a gépkocsivezető a fék helyett a gázpedált igyekszik nyomni.
A forgalmi rendre vonatkozó vázolt körülmény, valamint, az, hogy a második emeleti szobaablak éppen erre a csomópontra fog nézni, valahogy elkerülte figyelmét, mikor F. ebbe a lakásba költözött. Talán ezért is volt inkább zárva az ablak az év tíz hónapjában.
F. nem szerette a konkrétumokat, élete relativitások függvényében telt. Persze bizonyos dolgokkal konkrétan is foglalkoznia kellett, mert a számlák nem fizették be magukat és a rávaló sem hullott alá az égből. Ezen felül a szükségek, mint a tápláléklánc kevésbé fontos tagjánál ugyanúgy jelentkeztek. Nem mondhatnánk, hogy túl nagy energiát fordított ezek igényes és harmonikus kielégítésére, inkább gyorsan túl lenni rajtuk, ez a szempont vezette, mely megnyilvánult mind étkezési, bevásárlási szokásaiban, műszaki cikkek iránti részvétlen közönye pedig már-már felháborító volt. Említettem, hogy televízióját szinte sosem kapcsolta be, mely ennek ellenére jól ellátta a funkcióját, ha nem is úgy, ahogy azt a normális háztartásokban megszoktuk. Képes volt inkább akkumulátort cserélni majdnem tíz éves mobiltelefonjában, minthogy új széria után nézzen, és ez még örömmel is töltötte el. A készülék a telefonáláson túl ugyan szinte semmi másra nem volt alkalmas, ellenben azokkal a hiper-szuper készülékekkel, amik e történet írásának pillanatában piaci forgalomban voltak, ám ez legkevésbé sem zavarta hősünket.
A materiális dolgok kívül rekedése sajátos módon spirituális fejlődését segítették elő és mivel gyakorlatilag elfogytak a fontos, életét alapjaiban átrendező emberi tényezők, így ez az irány látszott állandósulni.
Életének korábbi állomásairól származó emlékei azonban hullámgyűrűként a mai napig időnként gyönge fodrokat keltve verték fel a már állóvízként elkönyvelt életterét.