Segélykiáltás

Terjed a sötét,
pusztítva jövőt, jelent
harapódzik előre,
kihűlőben a szerelem.
Széthullva elrothad a Nap,
alvadt, fekete vére
millió közönybe ragad.

A móló végén
világító toronyként állok,
árbócos arany-fekete
hajóknak jelül:
nem vár rátok e világ,
de álomba szenderül,
ha nem jöttök menteni!

„Save Our Souls”-
a távíró reszketve rezeg,
elsüllyed világunk,
barbár imába hempered’.
Valaha voltunk,
„holt nyelvünk belepte feledés”-
ne ez legyen sorsunk!

Versfolyam - 96. A folyó sötét arca

Mikor lezúdul a gáton, mormol és dönt
Hatalmas fenyveseket gyökerénél tép
A nyers örvényű folyó zabolátlan hangját
Hallgassátok: új dal ez!

Mikor töltésen átkel, tarolva ömöl
Lapos padon vágtat, reccsentve árad
Alattomos, zajló jég dübörgő rémületét
Hallgassátok: új dal ez!

Előbb még békésen alvó, megringatott
De elúszó gyermeke után hiába kapó
Kimeredt, hal-szemű asszony sikoltását
Hallgassátok: új dal ez!

Háznak roppanását, tehetetlenségét
A férfiét, mindenét odavesztett állati,
Mell-mélyből feltörő üvöltését
Hallgassátok: új dal ez!

A szép arcú folyó kiismerhetetlen
Most öl, szürke víztömegként pusztít
Hátrahagyva zokog, keserűn szól átka:
Hallgassátok: új dal ez!