Hej! kivert kutyaként vonyít a november
Sunyítva kúszik a veres hajnal: virrad
Havat fú a hegyre, s az sziszegi: nem kell!
Csontvázra vetkőzött, meghalt már a határ
Fogatlan sípolnak fagykérges ágakon
Senki sincs oly bolond, hogy mostan arra jár
Az égbolt szürkén ásít, félelmes árnya von
Karácsonyra gondol, az unokák szépek
Meghajlott termetét a bot majd’ átszúrja
Botladozva lépdel, mint az emlékképek
Nehéz a rongyszőttes, s reszket minden ujja
Tőkesorok közül kivonssza a gallyat
Hitvány bokron indák: sovány lett az újbor
S mintha ők is tudnák, mind fagyottan hallgat
Miért nincsen tojás, s mért’ üres a tyúkól
Meggyűlik a halom, óesztendő vége
Már csak gyújtani kell, nemsokára indul
Megroggyanva dől rá, kékes görcs a térde
Lobbannak a lángok, nem, nem, nem is izgul
Keserű pernye száll, nyár égett a télbe
Üvöltő viharok szaggatják darabra
Dermed a föld, újra elaludhat végre
Nincs szükség már mondott, s nem mondott szavakra
2005-09-14
1 megjegyzés:
Fullextra:
Hozzászóló: szkallas
(Ideje: 10-15-2005 @ 03:34 pm)
Comment: Visongva vagtato hajtott novemberi szelek jeges fuvallatat szinte erzem! - ahogy jegesre szoritja lelegzetem... borusan elkeserito hangulatot teremtett versed, ahogy olvasom - remeljunk egyutt atveszelni kemenynek igerkezo telet s varjunk rugyfakaszto tavaszt, venyigek ujrasarjadasanak igereteet, uj szuret gazdagabbjaat! jo borok remenyet...
Hozzászóló: hori
(Ideje: 10-16-2005 @ 01:03 am)
Comment: Tetszik a versed, márcsak azért is, mert a szüret nekem minden évben kedves dolog. Mégha fárasztó is. De gondolom, neked ezt nem kell bemutatni, mert ha ilyen verset írsz, valószínűleg részese vagy, voltál többször is... Grat.
Megjegyzés küldése