Valóban szívem rejtekéről, e vers onnan félve szakad
Nem járja át a mívesség, s nem tudja, hogy mit szabad
Nem készül most gondos szóval, csak mi éppen észbe jut
Számolni és skandálni kár: a sorok vége égbe fut
Ha verejtékszag is belengi, hogy mily kedves, nem tudod
Mikor hajnal csak Őérte lélek-kútból dúdolok
Elábrándoz, megfog lénye, szája sarkán egy mosoly
Huncutul megrándul arca, szeme mégis oly komoly
És ha kérded, hogy születtem? Múzsa ő, vagy álomkép?
Szabad lelkem úgy kacagja: nem mindegy, ha álomszép?
Írj hát bátran, költő-társam, nem törődve senkivel
Aki érti, issza szódat az némán is rád figyel!
1 megjegyzés:
Fullextra
Hozzászóló: csingi
(Ideje: 12-14-2004 @ 01:58 pm)
Comment: "Írj tehát – föld fölé emelkedj fel olykor Felhők útján járva, szelíden mosolyogj a mára Mert Költő vagy – egy ünnep álruhában." Ezt őszinte hittel vallom.
Hozzászóló: Fata_Morgana
(Ideje: 12-15-2004 @ 08:15 am)
Comment: A vége felé már doboltam a lábammal, és taps! :) Csatlakozom Csingihez, mint általában...
Megjegyzés küldése