Hol vagy, miért bujkálsz?, ez otthonod!
Ha az utcákat magányosan, sírva rovod
S betakarózol halott-nyirkos levelekkel
Oly mélyre magadban úgyse temethetsz el
Ordítok utánad, ha le is megy a nap
Keres hiába is: a kölyköd, kölyköd marad
Mama, nem mehetsz el, így szótlanul
Kicsiny vagyok még én, majd kitől tanul
S csínytevéseit majd kivel próbálja meg
A nedves orrokat összedörgölő szeretet
Sikoltok, mert fázom, s nem rejtezhetem
Rozsdás bundád melege: óh, úgy kell nekem!
1 megjegyzés:
Fullextra
Hozzászóló: Bogika
(Ideje: 10-11-2004 @ 04:21 pm)
Comment: Szép, megható. Egy a bánatunk. Egyszer én is írtam ide egy hasonló témájú verset.
Hozzászóló: Norvi
(Ideje: 10-11-2004 @ 04:32 pm)
Comment: Ott él benned --- megható.
Hozzászóló: Lev
(Ideje: 10-11-2004 @ 06:40 pm)
Comment: nagyon jó, versedben végig érezni a hiány okozta magányt... megborzongok, és sír a szívem...
Hozzászóló: csingi
(Ideje: 10-12-2004 @ 08:21 pm)
Comment: Ez a vers olyan kedves, hogy mosolyogva felmelegszik a szív. :)
Megjegyzés küldése