Romló falakon függ, tábort vert az idő
Enyészet denevérszárnyaiba redőzve
Nézi, amint sarjad, elhull, s újra kinő
Harmatos füvekre ezer nap jő győzve
Pusztul a táj, ma már felismerhetetlen
Talán út volt, mi egykor oda vezetett
S kastély a szirten, mi dacolt fegyver ellen
Körötte a lanka víz-árok lehetett
Eképp lát a gyermek, ki lassan közelít
Nap ellen árnyékot von kicsiny tenyérrel
Akár vitéz őse, de ő méláz, szelíd
Porló kőben jelet talál, s oda térdel
Kis kereszt az, miért inat, nyakat vágtak
Kezével, mint szellő, gyöngéden simítja
Nem, nem láthatja már, ahogy apja vágtat
S az ostromló hadat büszkén hogyan írtja
Fölkelve földet perget ujjai közül
Dombocska marad mögötte zászlóval
Hasonlót épített, igen, ennek örül
S lépdel, amíg hátul anyja meg nem szólal
Hívja búsan, hívja oly szépen, kérlelőn
Szemében, mint drágakő, könnycsepp felragyog
Tekintete ott függ a messzi dombtetőn
Eszébe jutnak rég eltemetett napok
Karjában dedjével immár visszafordult
Lépte nyomán por kél, hintve szemfedőnek
Nap heve erőtlen, vérvörösbe csordul
S a holnap reménysége elnyeli őket
1 megjegyzés:
Fullextrán hozzászólások:
Hozzászóló: Anna1955
(Ideje: 12-19-2006 @ 10:32 pm)
Comment: Míg olvastam a versed, mint egy jelenetet láttam az egészet... Tetszett...:)))))
Hozzászóló: Audrey
(Ideje: 12-20-2006 @ 10:10 am)
Comment: Ez fantasztikusan szép vers! Olyan filmszerű volt az egész... Szívesen megnézném az egész filmet. Már mondtam Neked, nagyon jól írsz!!!
Hozzászóló: zsuka49
(Ideje: 12-20-2006 @ 02:11 pm)
Comment: Remek a versed, szép emlékezés!:)) Zsuzsi
Megjegyzés küldése