Meséltem tegnap; nem hittetek,
minek tépjem pörös számat?
Míg a gyász tölti el szívetek
száradt vérem földben várhat.
Mi voltam, nektek odaadtam:
őrült hiányt, gyermek-dühöt,
szerelmem nem rejtette paplan,
szóm fájt talán, vagy megütött:
értetek érlelt magot lelkem,
betűt vetve rátok gondolt,
szabadságon alapult rendem
és így csavarogni jó volt!
Az idő lassan elszivárog,
nem lógok a mesék tején,
hörpintek valódi világot,
habzó éggel a tetején.
Átélni ma is ezt akarom:
Ferencváros árva sorsát.
A Mamát őrzi bezárt karom
Míg övéi a ruhát mossák.
Az a jó világ még nincsen itt,
múlt szárnya ártón küzdve küzd,
de érezni már, amint hevít:
a Nap szemeitekbe merült!
Reményem éltet, hogy az ember
naggyá lesz mégis, mert ilyen.
Hol ér folyt, hullámzó tenger
renget partot, így lesz, igen!
dőlt betűk: Ars Poetica- részlet József Attila 1937. február-március
