Álmodtam egy más világot,
Szívem új dalra ébredt,
Arcodon a hajnal játszott
Szemedben csodás fények
Tükrözték a kelő napot.
S az üdén hajtó réten,
Ha rágondolok, ott vagyok,
Amint ölellek éppen,
Majd nevetve, mezítláb’
Elszaladsz, s én utánad,
Míg beérlek a hídnál
Hűs csókra váltva vágyad…
Álmok gyötörnek ismét
Szorongó holnap-bajok
Volt egy napfényes kis rét
Hol van már…, s én hol vagyok?
Most tél metsz fagyott ráncot,
Hajamba dér rak fészket:
Eljártuk rég azt a táncot
Eltemettünk sok emléket
Távol int csak bágyadtan,
Szürkén hunyorgat a nap.
Kőn ülök: elfáradtam.
S ha megyek, csak a híd marad
1 megjegyzés:
Fullextra
Hozzászóló: Árvai,Emil
(Ideje: 12-02-2004 @ 06:10 pm)
Comment: Szép vers.
Hozzászóló: ukume
(Ideje: 12-02-2004 @ 08:07 pm)
Comment: Kell a tél, hogy új tavasz jöhessen... de a híd marad, és az jó...
Hozzászóló: LunaPiena
(Ideje: 12-03-2004 @ 06:42 am)
Comment: Édes-bús, kedves, nosztalgikus. Tetszik.
Hozzászóló: csingi
(Ideje: 12-03-2004 @ 10:11 am)
Comment: Szép, mint a legtöbb versed - nem mondhatok többet.
Hozzászóló: csingi
(Ideje: 12-03-2004 @ 10:55 am)
Comment: Szép, mint a legtöbb versed - nem mondhatok többet.
Hozzászóló: Anonyma
(Ideje: 12-03-2004 @ 03:28 pm)
Comment: Álom és ébrenlét határán sokminden történhet... legtitkosabb vágyaink is valóra vállhatnak. Nagyon szépet írtál!
Hozzászóló: csizi
(Ideje: 12-03-2004 @ 09:36 pm)
Comment: Te vagy a híd, az olvasók, és a versed között.
Megjegyzés küldése